vedina007 KönyvesBlogja

Az előző blogban: 2010. március 7.
Értékelés: 5*

A bárányok hallgatnak című kötet a Hannibal-tetralógia harmadik darabja - legalábbis a történet szerint - , amelyet Harris másodikként írt meg. Elnyerte a legjobb regényért járó Bram Stoker díjat. A könyv alapján készült filmet 1991-ben mutatták be ugyanezzel a címmel.

"A Buffalo Bill becenevű sorozatgyilkos utáni hajsza során Clarice Starling FBI-gyakornok is fontos feladatot kap. Meg kell látogatnia és ki kell faggatnia valakit, aki talán még a keresett személynél is veszedelmesebb; épp ezért szigorú biztonsági őrizetre szorul. Ez az ember dr. Hannibal Lecter, az elismert pszichiáter, akinek különös szokásai vannak, és élénken érdeklődik az emberi lélek legsötétebb zugai iránt. Lecter, ha teheti, emberhúst eszik, mindemellett behatóan ismeri a sorozatgyilkolás pszichológiáját. Hamar átlát az érzékeny Clarice nyomozótanoncon is, aki lelkében egyre csak gyermekkora bárányainak sikolyával küzd. Lebilincselő cselekménye mellett a kannibál doktor érzékletes lélek- és helyzetelemzései avatják ezt a regényt a krimiirodalom felejthetetlen klasszikusává."

A fülszöveghez annyit tennék hozzá, hogy Starlingot a végén nagyon kicsi választja el attól, hogy kirakják az akadémiáról a nyomozás és a sok hiányzás miatt, amit szinte el sem ismernek a feljebbvalói, de a végén rájövünk, hogy mindez mégis megérte. A makacsság, a sok hercehurca és támadás, a rizikós helyzetek segítenek eljutni a megoldáshoz. Nagyon érdekessé teszi a könyvet, hogy több nézőpontból mutatja be a történetet. Egyszer Starling szemén látjuk az eseményeket, majd egy kicsit Jack Crawford szemszögéből, aztán Lecter doktoréból, majd Jame Gumb és Cathrine szemén keresztül. Néha-néha beugrik még egy-két "nézőpont", amikor az emberek Clarice-t vagy mást figyelnek. (Például Nyugat-Virginiában a seriffhelyettesek, vagy amikor Ardélia keresi Clarice-t a végén és a mosókonyhában találja.)

Érdekes volt, hogy mindig attól függött, hogy éppen ki az "őrült", hogy kinek a szemszögéből látom. A nyomozók szemszögéből Lecter doktor és Jame Gumb voltak őrültek, Mr. Gumb szempontjából Catherine.

"A pincében volt spatula is, amelyből sínt készíthet a törött lábra, és egy tubus fájdalomcsillapító is, ha az az őrült megkarmolná a kutyát, miközben ide-oda dobálja magát a halála előtt."

Lecter Doktor szempontjából egyikük sem az. Míg a nyomozók természetesen elítélték, amit Gumb csinált, Ő ezt természetesnek tartotta és nem vette az elrabolt lányt emberszámba. Először tárgyként, majd őrültként gondolt rá, aki bánthatja a kutyát és akit a bőréért mindenképp meg kell ölni.

"Nem szándékozom megkeresni magát, mert a világ érdekesebb magával együtt. És ugyanezt az udvariasságot várom el magától is."

Persze ezen kívül még egy utolsó fejtörést biztosítva utalást tesz az Orion állására és az ablakokra, amelyeket a szökése előtt ígértek neki.

"Vannak ablakaim. Az Orion látszik a horizonton, és mellette a Jupiter. 2000 előtt nem lesz még egyszer ilyen fényes. (Nem szándékozom elárulni magának, hogy mikor írom e sorokat és hogy milyen magasan van a bolygó.) De gondolom, maga is látja. Némely csillagunk közös."

Amíg az egyik osztálytársam nem áradozott róla eszembe sem jutott elolvasni, aztán mégis megtettem, de nem bántam meg, hogy elolvastam. Kölcsön könyv volt.

"Soha ne szellemeskedjen átmenet nélkül. Ide figyeljen. Ha megérti a gúnyt, és válaszol rá, az alany gyorsan álarcot ölt, amely nem felel meg a kívánt hangulatnak. Annak a hangulatnak a talaján maradjon, amelyet eddig kialakítottunk. Ügyesen kezdte, udvarias volt, és méltányolom az udvariasságot, bizalmat mutatott, amikor válaszolt a kínos kérdésre Miggsről, és aztán átmenet nélkül, mint egy bunkó rám tör a kérdéseivel, így nem megy."

"Van egy kérdésem, amelyre rögtön választ kapok, akár akarja, akár nem. Elég erős-e ahhoz, hogy magát is alávesse a saját kegyetlen analízisének? Nehéz szembenézni vele. Volt alkalmam megtudni. Ehhez mit szól? Nézzen magába, és írja le az igazat. Talál önmagánál jobb, komplexebb alanyt? Vagy fél önmagától?"

"Primum non nocere. Először is ne árts senkinek"

"Veszteség és butaság soha nem vezet jóra. Használja ki ezt az időt, és megedzi magát Ez a legkeményebb próba, ne engedje, hogy a harag és csalódottság meggátolja a gondolkodásban. Ezen múlik, hogy tud-e parancsolni, vagy sem."

"Amikor fel-felvillan magában az intelligencia, és oly világosan látja az összefüggéseket, néha elfelejtem, hogy a maga nemzedéke nem tud olvasni, Clarice. A Császár egyszerűséget tanácsol. Első alapelv. Minden egyes esetben tedd fel a kérdést: Mi ez önmagában? Miből áll? Mi a természete?"

"És így maradt meg Starling emlékeiben. Tetten érte a férfit egy olyan pillanatban, amikor nem gúnyolódott. Fehér cellájában állt, ív alakban meghajolt, mint egy táncos, a kezeit előrenyújtotta, a fejét kissé oldalt billentette."

"Elszigetelt tagja volt egy harcias törzsnek, amelynek nem volt írott családfája, legfeljebb a dicsőséglisták és a büntetési jegyzőkönyvek."

"Taníts meg minket törődni, nem törődni. Taníts meg minket nyugodtnak lenni."

"Nem elképzelt dolgokat kívánunk meg. Az irigység nagyon is fantáziátlan. Azt kívánjuk meg, ami kézzelfogható, amit naponta látunk."

"Starling tanult pszichológiát, Mapp végzett jogot, mégis ő, Ardelia volt az, aki tudta, hogy a mosógép ritmikus zakatolása, a keringő víz zubogása az anyaméhet – az ott hallott szívverést és a magzatvizet – idézi; utolsó emlékünket a békéről."

"Mert magát a saját elhivatottsága hajtja; látja maga előtt, az elhivatottságot, és ez végtelen."

"– Hát nem esne jól valamennyiünknek egy kis megnyugvás? – kérdezte Mapp. – Itt fulladjak meg, ha nem jönne jól nekem is. Sima mellébeszélés, nagy szöveg, de semmi sincs mögötte. Gyönyörű."

Az előző blogban: 2010. február 21.
Értékelés: 4*

"Shakespeare páratlan életművének betetőzése, a Vihar, a világirodalom egyik kimagasló remeke. A színpadi művek között egyedülálló mesejáték költői szépségei miatt különösen alkalmas kétnyelvű kiadás céljára, a magyar szövegről, Babits Mihály remekbekészült fordításáról pedig bízvást elmondhatjuk, hogy méltó az eredetihez."

Négy csillagot kap, mert bár a történet jó volt annyira azért nem kötött le - valószínűleg ebben az esetben bennem van a hiba. - viszont ehhez képest egész érdekes volt és az tény, hogy jól van megírva.

"Prospero
Nem tudok úgy örülni, mint ezek,
Kiket váratlan ér; de örömöm
Nagyobb már nem lehetne. – Könyveimhez
Kell mennem mostan, mert ebéd előtt még
Sok múlhatatlan vár reám."

"Miranda:
Már nem emlékszem hogyan sírtam akkor.
Most sírok újra;
ez az új tudás
Szemem facsarja."

"Prospero:
Oly szövetből
Vagyunk, mint álmaink, s kis életünk
Álomba van kerítve."

Az előző blogban: 2010. február 9.
Értékelés: 5*

"A Vis Major és Kyra Eleison című regényekből megismert zsarupáros tovább járja a Fertő Citynek becézett megapolisz utcáit. Mi van, hogyha Fertő Cityben már-már a bűn számít rendnek? Mi van, hogyha Fertő City rendjének némelyik őre ennek folytán meg is tébolyodik? Mi van, ami mégis erősebb és maradandóbb érték a fölvásárolható majdnem mindennél, a bármilyen eszehagyott és szívekövült Fertő Cityben is? Mi van, amit Vavyan Fable ne tudna végül is jóra fordító módon ábrázolni – hamis illúzióktól mentesen, ám okos szívvel, görcsoldó humorral, lenyűgöző eseményzuhataggal és szemérmesen meg-megsimogató lírával? Mi van itt, most és egyáltalán, szűkebb-tágabb (vagy: még szűkebb?) világunkban?! Meg-megálló eszünket segít átlendíteni a holtpontokon, amikor olyan Álmodó és Álomfejtő meséli el nekünk, miről is szól valójában egy többé vagy kevésbé KÖNNYŰ ÁLOM, mint amelyen VAVYAN FABLE!"

"Keblem exkedvese aludt. Nem haldoklott, nem is lábadozott. Nem keltett beteges benyomást. Egyszerűen fogta magát, és aludt. Könnyű álma lehetett, kisimult vonásainak tanúbizonysága szerint. Arról, hogy van mit kialudnia, az ugyanezen arcot tarkító foltok árulkodtak, ezeket jórészt jeges tömlők borították, jelezvén, hogy az agyba-főbe öldökölt Vis Major a gyógyszemélyzet kedvence. Takarója alá kíváncsiskodván felfedeztem, hogy más helyeken is jegelésben is részesül, egy intimebb zsinór viszont azt sugalmazta: ápolói sem bíznak meg benne teljesen. A szamuráj aludt, és kettesben voltunk, ha nem is a megszokott édesben, és mert nem látta senki, megérintettem homlokát, lefedtem a tenyeremmel, és most is belesajdult a szívem, hogy kézfejem mellett alul-felül is kimaradt még egy-egy szeletnyi ama jelentékeny magasságú homlokból, mert mindig kedveltem, hogy értelmesnek látszik a pasas, akit szeretek.”

A könyv legvége majdnem idilli, de jön egy kis "meglepetés", amiből a zsarupáros most is kivágja magát.

Nagyon tetszett. Szórakoztató, nevettető, izgalmas, néhol egy kicsit romantikus. Kyra és Vis Major kapcsolata nem egyszerű. Jazz, Bebermeyer és a unokaöcsik, a zsarupáros és az egész történet nagyon vicces tud lenni 

Az előző blogban: 2010. január 17.
Értékelés: 5*

"Katie Ellison kettős életet él – egyszerre két barátot tart, indul a Kahogok Királynője szépségversenyen, pedig kifejezetten utálja a kahogot (egy kagylófélét), ráadásul soha, senkinek nem vallotta be, ki írta festékszóróval a helyi középiskola tornatermének falára, hogy Tommy Sullivan egy balfék. Katie mégis biztos benne, hogy az élete tökéletes -egészen addig, amíg váratlanul újra fel nem bukkan Tommy Sullivan. Mert Tommy rejtélyes módon Katie összes kis titkát felfedezi, sőt, úgy tűnik, hamarosan a rettenetes igazságra is fény derül. Katie utolsó középiskolás évének lőttek… de akkor miért olyan boldog mégis?"

Adott egy lány, aki pincérnőként dolgozik a Sirály nevű étteremben a nyári szünet alatt, hogy összegyűjtse a pénzt egy fényképezőgépre. Ő Katie. Közkedvelt, szép, a barátja a suli egyik legmenőbb fiúja, a focicsapat oszlopos tagja Seth Turner, (Az pedig nem számít, hogy néha a pótgenerátor mögött a biciklitártolónál kivel smacizik, igaz? ) a legjobb barátnője Sidney van Der Hoff, aki szintén "menő", ahogy Dave, Sidney pasija is. Ő szintén a Kahogok csapatában játszik, mint Seth. Eddig minden tökéletesnek látszik, ám ekkor érkezik újra a városba Tommy Sullivan, aki felkavarja egy kicsit az állóvizet. Bár külsőleg megváltozott,- a jelentéktelen kis senkiből egy igazán jóképű srác lett, akiért mindenki oda van, amíg a neve ki nem derül- a makacssága és az esze a régi. Ő tudja Katie kicsi titkait, és még az újakra is rájön szépen lassan, miközben jól megkavarja Katie életét. A régi "sötét" titkokra is fény derül. Arra, hogy miért kellett elmennie, amikor nyolcadikosok voltak, arra, hogy milyen titkot leplezett le, amiért kiérdemelte a feliratot és arra, hogy ki fújta a feliratot a falra.

Szórakoztató történet, amin nem kell sokat gondolkozni és épp ettől jó. Nekem most nem is kellett más. Katie stílusa és a pótgenerátor mögötti "smacizás" folytonos emlegetése egy ideig idegesített, aztán megszoktam.

Én is szeretnék egy Tommy Sullivan-t ;)

"Én. Vagy Ők. Ezt mondta Tommy. Végül is mindig ez volt a lényeg, nem igaz?"

"Az igazság, az készteti az embereket néha ellenkezésre."

Az előző blogban: 2010. január 14.
Értékelés: 5*

"Stephenie Meyer az Alkonyatban játszódó történetet - melyet a főhősnő Bella elbeszélésben követhetünk figyelemmel - nem mindennapi módon újra meg szerette volna írni, de ezúttal Edward szemén keresztül. Ennek a címe "Midnight Sun" lett volna, de csak az első fejezetek készültek el. Valószínűleg meg fog jelenni, annak ellenére, hogy 2008. augusztusában hatalmas botrány kavart a tény, hogy a félig kész könyvet egy ismerőse kiszivárogtatta és feltöltötték azt az internetre. Stephenie Meyer nyilatkozatában kijelentette, hogy mélységesen csalódott, és egyelőre abbahagyja az írást és inkább a családjával tölt több időt. Az első elkészült 12 fejezetet ő maga is feltette honlapjára, és elnézést kért a rajongóktól, hogy csupán a nyers formát olvashatják, és nem a végleges, igényesebb változatot."

Az idézett szöveget wikipédiáról másoltam. Kicsit bele is javítottam, de ennyi. A Midnigh Sun Edward szemén keresztül mutatja be azt a történetet, amit egyszer már Bella szemszögéből követhettünk az Alkonyat című könyv során. Ebben a 12 fejeztben még olvasható az, amikor Edward megmenti Bellát Port Angelesben és elmondja neki, hogy vámpír, aztán a következő nap is, amikor érte megy és együtt ülnek, majd a biológia óra, de aztán hirtelen szakad félbe.

Először is: Sajnálom, hogy nincs befejezve. Számomra ez sokkal érdekesebb, mint a másik nézőpont. Nem tudnám megmagyarázni, hogy miért, de érdekesebb. Több az izgalmas rész. Meg...Szóval számomra ez jobb. (Sokkal szívesebben néztem volna ezt filmen…) Másodszor: Edward néha kiborít azzal, hogy mindent túlagyal. A többi könyv olvasásakor fel sem merült bennem, hogy ilyen. Harmadszor: Ha kész lenne az egész az legalább duplája lenne a „Bella nézőpontos” könyveknek, ami azért túlzás. Végül: Még mindig szeretem Alice folyton vidám karakterét és sajnálom, hogy a „nagy barátság” a két lány között már nem íródott meg. Nekem Ő a kedvenc :) Mindig megmosolyogtat :)

Összességében jó volt szórakoztató olvasmánynak, nem vártam többet, bár az elején egy egészen kicsit untam. Az "unalmas" kezdet és a befejezetlenség ellenére 5*.

Az előző blogban: 2010. január 3.
Értékelés: 5*

"Ebben az évben, mint mindig, Lily pompás nyarat tervez Rockawayben, a kényelmes családi nyaralóban. Csakhogy 1944 nyarára a második világháború alaposan felforgatta az emberek életét. Lily édesapja a háborúba indul. Rockawayben egy teremtett lélek sincs, akiben Lily barátra lelhetne, míg Albert, egy magyar menekült kisfiú a szomszédságukba nem költözik, s akinek kabátja különös titkot rejt. Albert csaknem valamennyi hozzátartozóját elveszítette a háborúban. A két gyerek között különös barátság szövődik. Albertnek és Lilynek is megvannak a saját maguk titkai, melyeket megosztanak egymással; s mindketten notórius hazudozók: míg Lily egyik füllentése csaknem végzetes tragédiát okoz…"

Nem tudom milyen lett volna ezt átélni, de a könyv sok mindenre rávilágít. Szép könyv. A végén nagyon meghatódtam.

"A búcsúzás nem számít, egyáltalán nem. Ami igazán számít, az az idő, azok a napok, amit az elválás előtt együtt tölt valakivel az ember, és azok az események, amiket együtt éltetek át, és amire emlékezni lehet."

"Azt szerettem volna, ha az olvasóim megtudják, hogy a szeretet és a barátság az, ami igazán fontos."

Az előző blogban: 2009. december 30.
Értékelés: 5*

"A történet Las Vegasban – még Grissom területén – kezdődik, ahol holtan találnak egy fiatal énekesnőt. Minden nyom a szállodamágnás Thomas Lessorhoz vezet, ám, jó kapcsolatainak és szerencséjének köszönhetően, Grissom és csapata kénytelen végignézni, ahogy a férfi felszáll a repülőre, és úgy tűnik, megússza a dolgot… Miamiban azonban már nem érkezik meg a szállodájába, és a tengerparton egy tinédzser párocska hátborzongató csomagot talál a homokba ásva. Vajon kinek állhatott az érdekében kiiktatni a cseppet sem makulátlan erkölcsű üzletembert? És ezzel megkezdődik a hajtóvadászat…"

Jó választás volt ez 2009 60. könyvének, még akkor is, ha e-bookban kellett elolvasnom.

Az elején nem voltam vele kibékülve, mert valahogy le voltam ragadva a sorozatnál és úgy voltam vele, hogy ez az egész nekem filmen jobban tetszik, de aztán mégis bele lendültem és megszerettem így, leírva is. Érdekes volt, hogy a szereplőket nem kellett „elképzelnem” - mint amikor mást olvasok -, mert „látom” őket magam előtt a film alapján és „hallom” a magyar hangokat. Furcsa volt így olvasni. Főleg, hogy mostanában sokat néztem a sorozatot… Tetszett a könyv. Kicsit elfogult vagyok, de szerintem hatalmas krimi rajongóként mindenképp szerettem volna. A gyilkosokat eltaláltam, de a csavar egy kicsit megzavart. A vége pedig…Hát…Az nagyon meglepő volt. 5 csillag, mert imádom a sorozatot, (CSI Las Vegas és Miami minden mennyiségben jöhet, New York-kal ezen a szinten még barátkozom.) és kiderült, hogy ez még könyvben is megállja a helyét.

"Azt mondják, a sikeres sztárok egyben könyörtelen törtetők."

"Így működik a kriminalisztika. A bizonyítékok egy kirakós játék részét képezik, és aztán megpróbáljuk kitalálni, mik lehetnek a hiányzó darabkák."

"– A félelem nem csupán egy elmeállapot, Horatio. – Hanem fizikai tüneteket is produkál – mondta a hadnagy."

"A hangja olyan volt, akár a jófajta whisky, lágy, de harapós."

Az előző blogban:2009. december 29.
Értékelés: 5*

"Sophie Dempsey mindössze a húgának szeretne segíteni: leforgatni egy filmet egy lecsúszott színésznőcskéről, majd lelépni Kísértés városkájából, mielőtt még bajba jutnak. Sophie több generációnyi szélhámos leszármazottja, mégis igyekszik az egyenes utat járni, ám ez, mint Önök ismegtudhatják, igen nehéz.

Phineas Tucker, a polgármester, mindössze Kísértés városát szeretné igazgatni a lehető legkevesebb felhajtással, majd megnyerni a közelgő polgármesteri választást, és fennmaradó idejét igazi szenvedélyének, a biliárdnak szentelni. Phin több generációnyi polgármester leszármazottja, és igyekszik felelős polgárként élni, ám ez, legalábbis számára, igen unalmas. Sophie egyetlen pillantást vet csak Phinre, és tudja, hogy ő az a fajta pasas, akitől anyja óva intette; és persze Phin is rögvest felismeri a lányban „az ördög cukorkáját”, amitől apja igyekezett őt távol tartani. Kisvártatva búcsút inthetnek az unalomnak. Pornóvá fajuló forgatás, pletykák hada, zsarolási kísérlet, politikai csatározások, gyilkosság, egy hulla autóval történő meggyalázása, kissé perverz, de határozottan világrengető szex, majd még több szex: elszabadul a pokol Kísértésben, miközben Sophie és Phin egyre nagyobb bajba és … ♥szerelembe♥ keverednek. Igazán forró szexjelenetek igazán forró, szókimondó leírása, imádni való karakterek és a Jennifer Crusie védjegyének számító irónia: ez az Isten hozott Kísértésben! Magával ragad, nem lehet letenni."

"Sophie Dempsey már azelőtt sem kedvelte Kísértés városát, hogy Garveyék belehajtottak a ’86-os Civic-jébe, összetörték a húga napszemüvegét és beigazolták a legrosszabb gyanúját a bézs színű Cadillacben furikázó kisvárosiakat illetően."

A kedvenc szereplőm? Dillie.Phin.Sophie.Amy és Wes. Ők mind. Szeretni való bagázs. Még Davy, a fiútestvér is szeretnivaló, pedig egy iszonyat nagy szélhámos.

5 csillagot kap, mert tényleg nagyon tetszett. Kikapcsolt, amikor kellett, pedig azt hittem ez is csak a szokásos happy endes romantikus sztori lesz. Szerencsére nem az volt. Kölcsön kaptam és vissza kell postáznom, de köszönöm Lobo -nak a lehetőséget, hogy elolvashattam. egyszer biztosan meg fogom venni. A kívánságlistán már fent van.

"– Tudod Lassie, keresem a dolog pozitív oldalát, valami szivárványt, de semmi ilyesmit nem látok. – Lassie felszegte a fülét. – Oké, felejtsük el a szivárványt. Egy tervre van szükségünk."

"-Kicsin múlt – mondta Sophie és felállt. – Ám a biliárd, akár csak a szerelem, nem elnéző sport."

"– Ha még egyszer ilyet művelsz – csattant fel Phin –, nem lesz szükséged sorozatgyilkosra. Én magam nyírlak ki, csak hogy vége legyen a feszültségnek."

"– A jó idők már csak ilyenek – mondta Sophie. – Sosem tartanak örökké."

"Korán megtanultam ez életben, hogy az élet tele van csalókkal és hazudozókkal."

"Nem lenne olyan rossz, ha nem gondoltam volna, csak egyetlen éjszakára, hogy több is van."

"Veled nem fordult még elő, hogy egy nap rádöbbensz, hogy eddig a földet bámultad, pedig feletted ott a teljes égbolt? Hogy egy nap rádöbbensz, hogy sokkal több mindened van odakint, mint azt valaha képzelted volna?"

"Azok lepik meg az embert, akik veszélytelennek tűnnek."

"Ha magamra vállalom a felelősséget, akkor nem csalódhatok senkiben, csak magamban. Én irányítok."

"Sophie rémálma jó tizenöt centivel volt magasabb a lánynál, egy ilyen magasságban lévő higgadt szempárba márpedig nehéz úgy felmosolyogni, hogy közben az ember szíve majd kiugrik a bordái közül."

"Egy: elérni, hogy az áldozat elmosolyodjon Kettő: elérni, hogy az áldozat egyetértsen velünk. Három: elérni, hogy az áldozat felsőbbrendűnek érezze magát. Négy: adjunk valamit az áldozatnak. Öt: szerezd meg amit akarsz és tűnés."

Az előző blogban: 2009. december 22.
Értékelés: 5*

"Ha nem lennének angol kosztümös filmek és szürkéskék szemek, a világ is sokkal biztonságosabb hely volna. Legalábbis így vélekedik Mészöly Dóra, a LEI magazin újságírója, amikor elhatározza, hogy interjút kér a híres angol színésztől, Edward Yorke-tól. A feladat egyszerűnek tűnik, hiszen a férfi éppen Budapesten forgatja legújabb filmjét, ám a kezdeti biztató jelek után az ügy egyre bonyolultabbá válik… A lány váratlan akadályok sorával találja magát szemközt, ám az egyébként is makacs természetű Dóra nem ismer lehetetlent. Minden találékonyságát latba vetve üldözi tovább a színészt, miközben kalandjai hol filmgyári díszletek közé, hol egy magánnyomozó irodájába, hol az éjszakai Budapest kocsmáiba, hol egy londoni szállodába sodorják. De vajon sikerül-e rátalálnia Edwardra?"

A fülszövegben leírtakhoz nem tudok sokkal többet hozzátenni. A nagyon bíztató kezdetek után, amikor a színész ügynöke megígéri Dórának, hogy interjút készíthet Edward-dal júliusban, valahogy minden csak bonyolódik és bonyolódik. Az ígéret ellenére az ügynök nem áll vele szóba a megadott időpontban, nem akar vele személyesen találkozni, az LCTVhez irányítja, akik szintén nem túl együttműködőek az ügyben (vagyis Daniela). Ezek után ez még jó néhányszor megtörténik. Dóra kap egy ígértet, reménykedik, majd megint minden elromlik a dolog és újra kezdődik ez az egész. Mindenféle dologba belekeveredik. Éjszakai klubok és pubok látogatása, magánnyomozó megbízása, pincérek lefizetése, beszélgetésbe elegyedés a film többi szereplőjével és még sorolhatnám. Ami az elején egy egyszerű interjúnak indult egy angol színésszel, akit Magyarországon is bálványoztak, az sokkal bonyolultabb lesz. Dóra érzelmileg is kötődni kezd ehhez a munkához. Mindenképp meg akarja csinálni. Érzelmi hullámvasútba kerül. Egyszer fent...egyszer lent. Mindez aszerint alakul, ahogy a megbeszélések állnak. Lassan kezdi úgy érezni magát, mint egy hollywoodi film hősnője. Azt nem árulom el, hogy végül elkészült-e ez az interjú - az olyan lenne, mintha egy krimi esetén elmondanám, hogy ki a gyilkos -, de a történet vége mindenesetre érdekes. Dóra megkapja a magyar filmstúdió amerikai tulajdonosának telefonszámát, aki elmondja neki, hogy mit és hogyan kellett volna csinálnia, mit rontott el és miért nem sikerült olyan hosszú ideig megcsinálnia az interjút...Azt is hozzáteszi, hogy ha rögtön hozzá fordult volna, akkor nem kellett volna ennyi mindenen végigmennie. (Persze...azért nem biztos, hogy megkapta volna a telefonszámát rögtön az elején.)

Tetszett, bár a cím alapján másra számítottam, nem arra, hogy egy újságíró számára elérhetetlen az áhított interjú alany. Lehet, hogy nem minden interjú jár ennyi rohangálással, de azért talán engedett egy kis bepillantást ebbe a munkába. Szórakozásnak jó volt. Egyébként az utolsó idézetet akár én is mondhattam volna.

"A szerző a könyvből származó teljes bevételt a Hajrá Peti! Alapítvány a Baleseti Oxigénhiányos Gyerekek Gyógyulásáért számára ajánlja fel, mert, ahogyan a könyv utószavában írja: „Petinek és szüleinek köszönöm, hogy ráébresztettek, nem az az igazi tragédia, ha nem készíthetek el egy interjút. Ugyanakkor arra is megtanítottak, hogy aki hisz valamiben és nem adja fel, annak még a lehetetlen is sikerülhet." (A link és a szöveg INNEN )

"Egy pillanatra se higgyük, hogy bárkit is érdekel, mit gondolunk, mit mondunk, mit csinálunk, mit veszünk fel, egyáltalán, élünk-e, halunk-e. Az emberek olyannyira el vannak foglalva a világon legfontosabb személlyel, azaz saját magukkal, hogy a társaik tökéletesen hidegen hagyják őket. Ez a felismerés talán szolgáltathat okot aggodalomra, engem viszont inkább felszabadított a megfelelés kényszere alól."

"Pestet szidni, csak a pestieknek van joguk. Ahogy Presser Gábor mondaná, a miénk, mert mi viseljük el."