Az előző blogban: 2010. május 1.
Értékelés: 5*
A könyv először "Kétesélyes játszma" címmel jelent meg a Magvető Könyvkiadó Kft. kiadásában majd az Ulpius-Ház Kft. adta ki újra "Stephanie Plum, a szingli fejvadász 2." címmel.
"Stephanie Plum, a világ legkedveltebb fejvadásznője nem akármilyen megbízatást kap. Kenny Mancusót kell begyűjtenie, aki mellesleg Joe Morelli unokatestvére. És mint mindig, Stephanie körül most is izzik a levegő. Anyja változatlanul férjhez akarja adni, és továbbra is az ő pici lányaként kezeli, Morelli változatlanul (sőt fokozódóan!) izgató és pofátlan. Felbukkan még egy temetkezési vállalkozó, egy rakomány ellopott koporsó, némi halálos fenyegetés, és az elengedhetetlen kocsimizéria (ezúttal lopják, nem robbantják). Mindennek a tetejében ott van Stephanie nyakán Mazur nagyi is, aki most éppen temetésbuzi lett, unalmában ravatalozókba cipeli, ahonnan végül kisöpri a népharag, míg végül is felcsap önjelölt nyomozónak.
A szingli fejvadász minden idők talán legsikeresebb női sorozata. Janet Evanovich, a rajongva imádott szerző, Stephanie Plum és Joe Morelli kettősében egy klasszikus se veled, se nélküled kapcsolatot írt meg. Egy harmincas, imádni valóan szerencsétlen nő, és „A PASAS”, akivel (majdnem) mindig történik valami (néha azért ténylegesen is), hol szeretkeznek, hol majdnem meghalnak, máskor csak pizzáznak és tévéznek, de legesleginkább egymást húzzák, de azt rutinosan és kőkeményen. Vajon összejön Stephanie Morellivel? Elkapja Kenny Mancusót? És vajon totál porba dönti-e New Jerseyt Mazur nagyi, vagy ezt meghagyja egy későbbi részre?"
A fülszöveg egészen pontosan felvázolja a történetet. Stephanie még mindig elbénázza a dolgokat és akaratlanul is beletenyerel mindennek a közepébe, - szóval hozza a formáját- de legalább rájött, hogy nem olyan könnyű elfogni és bevinni valakit, mint amilyennek az első könyv elején gondolta és képes eltartani magát. Ez is valami. Talán egy egészen keveset fejlődött is.
Stephanie és Morelli kapcsolata is változott egy keveset. Legalábbis egy darabig így tűnik, de aztán történik néhány érdekes dolog és a legvégén Steph kiássa a csatabárdot. Pedig egészen komolyan szurkoltam, hogy jöjjenek már össze végre.De persze ez sem olyan egyszerű.
"A folytonos veszekedés ellenére valójában kedveltem Morellit. A józan eszem ugyan azt súgta, hogy tartsam magam távol tıle, de nem voltam én a józan eszem rabszolgája. Kedveltem, hogy ilyen elszántan dolgozik, meg azt is, ahogy túlnıtt kamaszkori vadságán. Dörzsölt utcakölyökbıl dörzsölt zsaru lett. Meg egy öntelt macsó, de ez nem csak az Ő hibája. Végtére is New Jerseyből való, ráadásul egy Morelli. Mindent összevetve, eléggé megállja itt a helyét."
"– Egy Buick – mondta Morelli. – Pont, mint a régi szép időkben.
Amikor tizennyolc éves voltam, egy kicsit áthatottam Morellin egy hasonló autóval.
Morelli mögém pillantott. – Az ott nyilván Ranger a fekete Broncóban.
A sikátor felé néztem. Ranger ott ült, és a volánra borulva röhögött."
"A problémát Morelli jelentette. Nem bíztam benne, és utáltam a gondolatot is, hogy esetleg többet tud, mint én."
Stephanie családja semmit sem változott. Az anyja még mindig hozzá akarja adni valakihez – még Morellit és vacsorázni hívja egy teázás után és kombinál is rendesen – és folyton félti. Az apja csak hümmög és alig szól valamit, ha mégis akkor is inkább az autóról érdeklődik, - a „Nagy Kékség” ugye, ami Buick, „mint a régi szép időkben”. Mazur nagyi divatőrült, folyton megemlékezésekre/temetésekre jár, ahol mindig okoz kisebb-nagyobb galibákat.
"– Nézd ezt a nyakkendőt – mondta a nagyi a koporsó fölé hajolva, miközben tekintete Gunzerre tapadt. – Kis lófejek vannak rajta. Hát ez csúcs. Szinte szeretném, ha férfi lennék, és ilyen nyakkendőben terítenének ki.
Mocorgás támadt a terem hátuljában, majd mindenki elhallgatott. Az Üdvhadsereg tagjai kettesével jöttek előre, és Mazur nagyi lábujjhegyen egyensúlyozott a magas sarkújában, hogy jobban lásson. A cipő sarka beakadt a szőnyegbe, és Mazur nagyi eldőlt, mint egy krumpliszsák. És mielőtt odaértem volna, már bele is zuhant a koporsóba, karjával kapaszkodó után hadonászott, és végül megragadott egy drótállványt, amely egy hatalmas tejüveg vázát támasztott, tele kardvirággal. Az
állvány bírta, a váza nem: egyenesen Gunzerre dőlt, és jól homlokon vágta. A víz a fülébe folyt, majd az állára csöpögött, a kardvirágok pedig színes összeviszszaságban sötétszürke öltönyén landoltak.
Mindenki megdermedt a rémülettől – vártuk, hogy Gunzer felpattan, és üvölteni kezd, de Gunzer nem csinált semmit.
Egyedül Mazur nagyi nem bénult le. Felállt, és megigazította a ruháját. – Na, szerintem nagy mázli, hogy halott – mondta. – Így legalább nem esett baja."
Ezen kívül segíteni akar Stephanienak nyomozni, fegyvert szerez és még mindig hatalmasakat lehet nevetni a megmozdulásain.
Amikor eddig olyan olvasmányt kerestem, amin jókat tudok majd mosolyogni/nevetni, akkor mindig Vavyan Fable könyveket vettem elő. Most már itt van ez is. Nagyon jól szórakoztam, miközben olvastam. Vannak benne vicces történések és beszólások. Nem egy szépirodalmi alkotás, de ebben az esetben nem is az a lényeg. Nem is krimi, nem is romantikus, egyszerűen csak szórakoztató. Nagyon, nagyon szórakoztató, ha engem, kérdeztek.
Szeretnivaló főszereplők, - még Stephanie hörcsögét és bírtam - pörgős és vicces történet. Van, amikor csak erre van szükség, hogy jobb színben lássam a világot.
"Rex kiugrott a konzervdobozából, reszketett a bajusza az izgatottságtól. Odarohant a tálhoz, mindent betömött a pofácskájába, és nyargalt vissza a konzervdobozba,
csak a boldogságtól és jó szerencsétől go-go táncot járó hátsója látszott ki belőle. Ez a legjobb a hörcsögben: nem kell sok hozzá, hogy boldoggá tegyük."
Néha magamra ismerek, amikor olvasom a könyvet. Én is olyan béna tudok lenni az esetek többségében, mint Stephanie és a pókoktól is félek.
"Vannak, akik könyvekből tanulnak, vannak, akik mások tanácsaiból, és vannak, akik saját hibáikból. Én ebbe az utóbbi csoportba tartozom. Legalábbis ritkán követem el
ugyanazt a hibát kétszer… mármint Morellit leszámítva. Morellinek ugyanis megvan az a jó szokása, hogy időről időre összezavarja az életemet. Nekem meg megvan az a jó szokásom, hogy ezt hagyom neki."
"Az az igazság, hogy nem vagyok valami hősies típus. Félek a pókoktól, a földönkívüliektől, és néha muszáj benéznem az ágy alá, nincs-e ott valami szörnyeteg. Ha egyszer találok egyet, hát kirohanok a lakásból, és sosem megyek vissza, az tuti."
