"Jövõre is csökkentsd a Várólistádat. Válassz ki 12 (+12 - vagy kevesebb - opcionális) könyvet, amit már több mint fél éve szeretnél elolvasni és olvasd el õket jövõre! "
"A csökkentsd a várólistád egy nemzetközi példára indított verseny, melynek célja, hogy az olvasásra váró könyvek kupacát csökkentsük minimum 12 kötettel, azaz annyival, ahány hónap van egy évben. Hogy legyen helye virtuális vagy valós polcán az embernek még több kötetnek, meg egy kicsit könnyítsen a lelkiismeretén. Aki már idén is részt vett benne és sikerült neki, az tudja mi a dörgés, aki feladta az talán okult a hibáiból és nem keseredett el, mert kudarcot vallott, hanem újból nekivág. Nem kell az elõzõ játékot teljesítened ahhoz, hogy most beszállhass a várólistáddal."
Az előző évi Csökkentsd a várólistádat! kíhívás sem volt túl sikeres számomra, - ahogy az előző sem, szóval már meg sem lepődtem rajta igazán. Csak 8 könyvet sikerült elolvasnom a szükséges tizenkettőből,de (vagy pont éppen ezért) úgy döntöttem, hogy nekifutok a következőnek is. A "Csökkentsd a várólistád 2013!" pedig sikerülni is fog, már csak azért is, mert minden évben 4 könyvvel sikeresebb vagyok! Fő az optimizmus. :)
Az én tizenkettes listám:
Joe Hill: Szarvak
Jodi Picoult: Házirend
Vavyan Fable: Tűzvarázs
Max Allan Collins: Hideglelés
Jodi Picoult: A nővérem húga
Sinéad Moriarty: Született szülők
Stieg Larsson: A kártyavár összedől
Jennifer Cruise: Szerelmes szélhámosok
Vavyan Fable: Mesemaraton - Emlékfutam
Carole Matthews: Csokoládéimádók diétája
Dennis Lehane: Egy pohárral a háború előtt
Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai
Alternatív
Carrie Adams: A keresztanya
Thomas Harris: A vörös sárkány
Sinéad Moriarty: Egyről a kettőre
Dorothy Koomson: Csokoládéfutam