Értékelés: 4*
"Dexter Morgan nem egy átlagos sorozatgyilkos.
A nappali muszakban is örömét leli, amikor éppen vérfoltelemzést végez a Miami Rendorkapitányság alkalmazásában, de igazából az éjszakai hobbiját élvezi… amikor gyilkosokra vadászik. Úgyhogy egyáltalán nem teszi boldoggá a felfedezés, miszerint valaki a nyomában jár, megfigyeli ot és utánozza a módszereit – Dexter kifejezetten rosszul viseli a boldogság hiányát, viszont megvannak a módszerei arra, hogy számára élvezetes módon intézze el a problémáit.
A Dexter-sorozat előző öt sikerlistás könyvéhez hasonlóan a Dupla Dexter ugyanazt a morbid humort, izgalmat és feszültséget nyújtja az olvasónak, ami már eddig is hatalmas nemzetközi sikert hozott Jeff Lindsay-nek."
Ahogy az előző, ez a kötet is egy kicsit nehezen indult, csak lassan sikerült visszaszoknom Dexter monológjaira- az előző kötetben talán nem is kaptak ekkora hangsúlyt, mint itt - a végére viszont már szinte faltam a lapokat, mert tudni akartam, hogy hogy keveredik ki ebből a slamasztikából. (Abban ugyanis biztos voltam, hogy valahogy sikerül neki, mert bár önmaga szerint (is) elpuhult egy kicsit, azért még Ő Dexter.)
Erre a kötetre igaz volt az az eléggé elcsépelt mondat, hogy "Minden rosszban van valami jó", hisz Dexter szerencsétlensége és következményei rézták fel a könyvet.
"Aki keres, halál, minden nyisszben van valami jó."
Az igazság az, hogy az eleje nemcsak a monológok, hanem a bűnügy miatt sem tetszett. Kicsit lapos volt az egést. Addig, amíg Deborah el nem kapta a gyilkost, nem történt semmi izgalmas talán Dexter kis bakiját kivéve, ami elsőre úgy tűnik sem is jelentős, de szerencsére, - ahogy már utaltam rá - ez és a belőle származó fejlemények megmentették a könyvet, és egész érdekes kis macska egér játék kerekedett a végére, amit mindenki szerencsésen megúszott, aki számít és még a mit sem sejtő- a kötet során lassan kétségbe eső - Rita is megkapta, amit akart.
A könyvet köszönöm az Agave Kiadónak és Lobonak! :)
