HTML

vedina007 KönyvesBlogja

Friss topikok

Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik

2012.09.04. 16:20 vedina007

Értékelés: 5*

"Tényfeltáró riport megjelentetésére készül a kérlelhetetlen szókimondásáról ismert folyóirat, a Millennium. Hogyan kerülnek Svédországba a prostitúcióra kényszerített fiatal külföldi lányok? Kik a futtatók? És mindenekelőtt: kik veszik igénybe – köztük befolyásos emberek – a rabszolgasorban tartott nők szolgáltatásait? Érthető, ha egyesek mindent megtennének, hogy a nevük kimaradjon a cikkből. A tetovált lány című regényből már megismert Lisbeth Salander is tudomást szerez a Millennium tervéről, mégpedig korábbi barátja és bajtársa, az újságíró Mikael Blomkvist számítógépéről. Így keveredik bele ez a furcsa, öntörvényű lány egy az egész országot izgalomban tartó gyilkossági ügybe. Hajtóvadászat indul ellene, de ha valakit, őt nem könnyű elkapni, pedig nem csak a rendőrség keresi…"

Nem terveztem, hogy erről a könyvről most fogok írni, de később már nem lenne érdemes, ugyanis ez tipikusan az a könyv, amiről még az olvasás után kell írnom, mert még úgy is, hogy friss az élmény is nehéz összeszedni a gondolataimat.

Csak kapkodtam a fejem olvasás közben, amikor újabb és újabb dolgok derültek ki. Kicsit meglep, hogy bár 500 oldalnál is hosszabb egy picivel egyszer sem éreztem unalmasnak, hanem alig vártam, hogy befejezzem és végre kitisztuljon a kép.
Ez miért meglepő? Mert annak köszönhetően, hogy sok krimit olvasok kevés az, aminél nem tudom megmondani már az elején, hogy kb. mi lesz a helyzet. Szerencsére azért akadnak ilyenek, ez is közéjük tartozik.
IMÁDTAM. Így, nagybetűvel. Az első kötetet az első 50 oldalig untam, aztán az isfelpörgött, ennél a kötetnél még ezt sem éreztem, bár tartottam tőle, ezért is tologattam eddig.

Eleinte Blomkvist és Salander játsszák a főszerepet a történetben, de egy picit máshogy, mint az előzőben, Salander ugyanis megszakított minden kapcsolatot az újságíróval és utazgat, a történet kezdetén éppen egy karibi szigeten van, egyenletek megoldásán töpreng, egy fiúval találkozgat és éli világát, bár azért itt is akad egy furcsa kis furcsaság, amit egy házaspár jelent. A nőt meg is menti egy vihar alkalmával a saját férjétől.
Ezek után visszautazik Stockholmba, ahol berendezi a saját, utazása előtt megvásárolt, mindenki elől eltitkolt lakását, felkeresi a régi főnökét és a régi gyámját, akieről kiderül, hogy nem halt meg. (Egyébként az egyik kedvenc szereplőm lett a könyvben, de nem tudom megmagyarázni, hogy miért.) Blomkvistnek csak egy pici szerep jut az elején, ugyanis keresi Salandert és néha eltöpreng azon, miért is szakította meg vele a kapcsolatot és hova is mehetett.

A Milennium háza táján is zajlanak az események, új szereplők is csatlakoznak a már jól ismert gárdához egy újságíró Dag Svesson és az éppen diplomázni készülő barátnője Mia Johansson, akik a szexiparról és szexkereskedelemről szeretnék lerántani a leplet egy cikkel és egy könyvvel, melyek a Milenniumban és annak gondozásában jelennének meg, valamint Mia szakdolgozatával, az ehhez kapcsolható személyeket pedig feljelentenék. (Ez mind szép és jó, de nem értettem miért nem gondolták, hogy veszélybe kerülhetnek emiatt...)

Eddig a pontig minden tiszta volt és érthető, aztán elkezdtek összegabalyodni a szálak attól kezdve, hogy Salander is elkezdett kutatni, mert feltűnt neki a Zala név, majd el akarták rabolni.

"Lisbeth Salanderrel nem jó kikezdeni. Az egész világhoz úgy áll hozzá, hogy ha puskát fognak rá, szerez egy nagyobbat."

A fentebb említettek után következett Bjurman, majd Dag és Mia megölése, majd a hajsza Salander után, a sok-sok titok, új szereplőkmelyekre a végén azért fény derült, a hab a tortára, pedig a befejezés volt, ami után tudtam, hogy a harmadik könyvet is hamarosan el fogom olvasni.

Kínzás ilyen befejezést írni egy könyvnek, de szerencsére megkaptam ajándékba a könyvet, miután már jóideje megakartam venni, szóval semmi vész. :)

Szólj hozzá!

Címkék: vélemény könyv krimi idézetek 5* 2012-ben olvasott

A bejegyzés trackback címe:

https://vedina007esakonyvek.blog.hu/api/trackback/id/tr456205578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása