Értékelés: 4*
"A világ legszeretnivalóbb sorozatgyilkosának a kalandjai folytatódnak: Dexter ezúttal egy tizennyolcéves lány után nyomoz, akit úgy tűnik, hogy egy bizarr szekta –
vámpírok? kannibálok? – rabolt el. Ez újra visszazökkenti őt a dolgok rendes menetébe, ugyanis egy ideje már sokkal többszor akadt a kezébe Lily Anne plüssmackója, mint bármelyik hűséges szerszáma. S ennek hálás is lehet, mert az ösztöneire újra szükség van: hirtelen felbukkan valaki a múltjából, aki veszedelmesen beférkőzik a magánéletébe, azzal fenyegetve őt, hogy tönkreteszi az egyetlen dolgot, ami mögött a valódi énje elrejtőzhet: a családját."
Még nem olvastam semmit Jeff Lindsay irományai közül és a Dexterrel is csak a sorozat keretein belül találkoztam eddig, de amikor adódott egy lehetőség, hogy elolvashatom ezt a kötetet, akkor lecsaptam egy példányra, szóval ezúton is köszönöm a lehetőséget Lobonak és az Agave Kiadónak.
Szeretem a krimiket, az érdekes nyomozást és a folytonos találgatást, hogy vajon ki lehet a gyilkos, - néha még sikerül is felfigyelnem egy-egy furcsaságra vagy eltalálni, hogy ki lehet a hunyó - de itt nem egészen ez volt az, ami miatt gyorsan haladtam a könyvvel. Inkább az érdekelt, hogy Démoni Dexter tényleg Dexter Apuvál változik-e és az is érdekelt, hogy ezt a néhol gyomorforgató történetet, - ami a kannibálosdival együtt néha még nekem is sok vol néha, pedig általában jól bírom az ilyen ndolgokat - mégis hogy sikerül lezárni.
A végén elégedetten csuktam be a könyvet, mert mindenre - majdnem mindenre - választ kaptam és az utolsó 100 oldallal kifejezetten gyorsan haladtam, mert kezdetem megkedvelni az író stílusát.
Röviden: Nem bántam meg, hogy lecsaptam rá, kár lett volna kihagyni.
"Ez nem volt túl racionális érzés, de persze, mint azt kezdtem megtanulni, az érzések szinte soha nem azok és az ember akár ki is élvezheti a jobbakat, amíg tartanak."
"Az emberek hisznek a klisékben még akkor is, ha azok nem igazak."
"Nem nagy ügy. Mindannyiunkban van vér. Csak arra kell ügyelni, hogy odabent tartsuk."
"A lelkiisimeretem olyan tiszta és üres, amilyen csak lehet – ami persze azt jelenti, hogy mindig gondosan megtisztítottam, és egyáltalán, a lelkiismeretemnek olyan a kapcsolata a valósággal, mint egy unikornisnak."
