Értékelés: 5*
"Matt Scudder szerint senki sem állhat az erkölcs és a törvény fölött pénze, hatalma és befolyása miatt, éppen ezért azonnal igent mond, amikor megbízzák azzal, hogy derítse ki, Richard Thurman valóban megölte-e gyönyörű és terhes feleségét – és még meg is úszta a gyilkosságot. A kérdésre meglehetősen egyszerű a válasz, csakhogy New York nem az a város, ahol az ember bármit könnyen megkaphat. Scudder, amikor még keményen piált, a város minden utcasarkán otthagyott egy darabot a lelkéből, ám ez az ügy mindennél mocskosabb, amit a Nagy Almában megtapasztalt. A nyomokat követve eljut a város szexiparának legaljára, ahol egy fiatal gyerek élete nem más, mint egy árucikk, amit meg lehet venni, tönkre lehet tenni… aztán elpusztítani.
Lawrence Block Scudder-sorozatának kilencedik darabja méltán nyert Edgar Allan Poe-díjat, Matt Scudder pedig megérdemelten lett a modern krimiirodalom egyik legkiemelkedőbb alakja."
Imádom Block Matt Schudder sorozatát, bár még nem olvastam minden kötetet, mert attól függött, hogy mi volt bent a könyvtárban. Szóval a pontosa megfogalmazás az lenne, hogy eddig mindet imádtam, így jeleztem is Lobonak, hogy ha lehetséges, akkor szeretnék ebbol is egy kötetet. Szerencsére kaptam is, köszönet érte neki és az Agave kiadónak.
Az Elaine és Schudder kapcsolatával foglalkozó részek megleptek, de tetszettek. Olyasmi volt, mintha pihenhetnék egy kicsit, mielőtt tovább találgatok, hogy mi és hogy
Tulajdonképpen szinte magyarázat nélkül vág bele a nyomozásba, az első oldalakon egy boxmeccsbe csöppenünk, később azonban kiderül, hogy ez az egész könyv egyik kulcsmomentuma, már itt is összefonódik a Thruman ügy a másikkal. Nagyon teszett, ahogy Schudder szép lassan összeszedte a darabkákat, aztán a helyére passzintotta őket. Jól van felépítve, a durva téma és a véresebb jelenetek ellenére imádtam az egészet.
Az ügy "lezárása" volt számomra egy kicsit furcsa és elsőre úgy éreztem nem illik Schudder karakteréhez, aztán úgy döntöttem, hogy ha más a befejezése, akkor egy picit lezáratlan lenne, bár először nem tudtam, hogy hogyan is értékeljem.
Ősszegzés: Tetszett. Még, még, még, még ilyet!