Nos, a sok várakozó könyves előtt itt egy újabb "Az olvasás 7 Hete" bejegyzés. A többiekét ITT olvashatjátok el.
II. hét (júl. 11-17.)
Könyvtár vagy könyvvásárlás?
E-book vagy könyv?
Sorozatok: olvas-e, gyűjt-e sorozatokat?
Milyen rendszer alapján rendezi a könyveit? (ábécérend, műfaj, sorozat, szín, szerző szerint, stb.)
Ezek nagyon jó kérdések és a tervek szerint érinteni is fogom mindegyiket. Kezdjük is el...
Általános iskolában nagy könyvtárba járó voltam, ezzel ellentétben középiskolában már csak a kötelező olvasmányok és az internethasználati lehetőség miatt látogattam az iskola könyvtárát, ami érdekelt azt inkább megvettem. Ezzel néha pórul jártam, mert voltak könyvek, amiket csak nagy nyűglődés árán olvastam végig, aztán felkerült a polcra porosodni és rá sem tudtam nézni többet. Ezeket később eladtam és vettem helyettük újakat, szóval belekerültem a mókuskerékbe, amiből csak az OKJ-s szakvizsgát követő unalmas nyáron keveredtem ki, amikor beíratkoztam a Községi könyvtárba, majd ezt követően - főleg az egyetem miatt - szeptemberben a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárba. Azóta már nem minden könyvet veszek meg, ami elsőre érdekesnek tűnik, bár a könyvtárból főképp történelmi témájú könyveket veszek ki, néha azért sort kerítek egy kis szórakoztató irodalomra is, ha nincs vizsgaidőszak. Azokat, amik átmennek a(z olvasó) vizsgán azóta is szeretem a polcomon tudni.
Jó néhány sorozatba belekezdtem már és a legtöbbet imádom is, ami a pénztárcám tekintetében nem a legszerencsésebb, mert a sorozatoknak a polcomon KELL lenniük akkor is, amikor néhány kötetet nem szeretek. Mindig reménykedek abban, hogy lesz ez még jobb is...Laurell K. Hamilton Anita Blake sorozatával kapcsolatban ez tényleg így volt. Van néhány kötet, amit szívesen a sarokba hajítottam volna az olvasásukkor, de azért 2 kivételével a teljes sorozat a polcon van és azt a kettőt is be fogom szerezni, mert az Agave Kiadótól kapott 16. kötetet imádom, szóval imáim meghalgattattak. :) Milyen sorozatokat olvasok még? Vavyan Fable Halkirálynő és Vis Major sorozatát, J. K. Rowlingtól a Harry potter sorozatot és - bár nem tudom, hogy ez sorozatnak számít-e - Susan Elizabeth Phillips Chicago Stars szériáját. Az utolsú kívül mindegyik sorozat nagy része - HP 7. és AB 14, 15 kivételével - helyet kapott a könyvespolcon is. Ezeken kívül belekezdtem még a C. Harris True Blood sorozatába és J. R. Ward Fekete Tőr testvériség sorozatába is, de ezek közül nem mindet olvastam.
A könyvespolcaim rendszerezését nem viszem túlzásba, a lényeg, hogy rende legyen és megtaláljam, amit keresek. Az előző bekezdésben említett sorozatokat egymás mellé rendezem a polcon, - olyan szépek, amikor megvan mind és ott sorakoznak egymás mellett - szép sorjában, a többi könyvet pedig szétosztom tudományos, szépirodalom és szórakoztató irodalom kategóriára és nagyság sorrendbe állítom.
Mivel nincs e-book olvasóm, így nem sok e-bookot olvasok. Ez a laptopon nem akkora élmény, mert monitortól fáj a szemem. Ennek ellenére voltak olyan könyvek, amiket először e-bookos olvasással teszteltem és csak azután szereztem be és ennek ellenére is imádtam őket. Ha lenne e-book olvasóm nem hiszem, hogy választanék a 2 között, de - még - nincs, szóval egyelőre a papír alapú könyveket részesítem előnyben.